Kisállat szemészeti szakrendelés
Kutya macska szembetegség diagnosztika, kezelés és műtétek.
www.allatorvos-szemeszet.hu


R&D Kismama Divat
Minőségi és egyedi kismamaruha megfizethető áron. Új nyári kollekció.
www.kismama-divat.hu

HTML

Apple okosóra

Meglátjátok: az Apple újra a teremtő szerepében tetszeleg majd.

ora.jpg

Nem véletlen, hogy a Samsung és más gyártók már lassan egy éve kihozták az okos-óra modelljüket. Sőt tulajdonképpen már évek óta létezik ilyen, gondoljunk csak a SonyEricsson próbálkozásaira. De amint kijön az iWatch, mindenki azt akarja majd.

Egy sikeres termékbevezetésnek három módszere van. Az első, ha kitalálunk valamit, amire az embereknek tényleg szükségük van. A második, ha nemlétező igényt alakítunk ki és a saját termékünkkel elégítjük ki azt. (Ez a „mosógépvédő vízlágyító”, de erről majd később.)
És a harmadik módszer.

Hagyjuk, hogy más vezesse be, más küszködjön az elfogadtatásával, majd mi megcsináljuk ugyanazt, jobban, szebben és a legújabb technológiát használva. Jó időben, jó helyen és zseniális marketinggel.

Valami ilyesmit csinál az Apple szinte minden korszakalkotó termékénél. Azzal a különbséggel, hogy még el is bírja hitetni velünk, hogy tulajdonképpen ők találták ki eredetileg. Higgyétek el, lesz olyan korosztály, akik már úgy fognak emlékezni, hogy az érintőkijelzős okos-telefonoknak az iPhone volt az őse, az volt az első.

Az iPod feltalálása előtt is hallgattam zenét útközben.

Az utolsó mp3 lejátszóm a Sony egyik terméke volt. Már kijelzővel és tekergetős vezérlőkkel. Iszonyúan jól szólt, hangosan és tisztán, remek gyári fülhallgatóval. Volt valami program, amivel a zenéket lehettet rakosgatni rajta, de alapvetően csak simán egérrel felhúztam rá a dolgokat, oszt jó napot.

Aztán megvettem életem első iPod –ját, megjegyzem háromszor annyiért, és azonnal agyvérzést kaptam az iTunes működésétől. Aztán persze megszoktam, és a zene szépen is szólt rajta, szóval egy remek termék volt. De nem volt más, mint egy szép, jól működő és trendi mp3 lejátszó, baromi drágáért. Most pedig úgy gondolunk rá, mintha az iPod előtt a zenehallgatás sötét középkorában éltünk volna.

Ugyanezt éreztem a telefonok terén is.

Az iPhone előtt is léteztek okos-telefonok.

A Nokia Symbian szériája a maga korában igenis kiszolgálta az igényeket. Az Android oprendszer is már bontogatta a szárnyait és az érintőkijelző is létezett már bőven. Aztán jött az iPhone és az Apple kijelentette, hogy feltalálta az operációs rendszerrel rendelkező, érintőkijelzős okos-telefont.

Mi pedig elhittük neki. És bevállaltuk a láthatóan felülárazott terméket, a mai napig komoly kompromisszumokkal. Igen, a mai napig hiányoznak olyan funkciók, melyeket évekig megszoktam a Nokiánál, (pl.: a csengőhang profilok). Az Android telefonokon évek óta létezik olyan funkció, melyet az IOS 7 hozott csak be. Bárhol, bármikor találok mikroUSB töltőt, hiszen azt adnak szinte minden telefonhoz, fényképezőgéphez vagy bármihez, de egy iPhone töltő szerzése már komolyabb feladat.

Mégis az iPhone –t tekintjük minden telefon ősanyjának, mindent ahhoz mérünk, mindent azzal hasonlítunk össze. És nem lesz ez másképp az okos-óra, majd az okos-szemüveg és az okos-akármi termékeknél is.

Az Apple hagyja, hogy a többi gyártó fejlesztgesse csak a sajátját. Utána begyűjtik a hibákat és megcsinálják talán jobban és szebben, talán csak másképp, de mindenképpen iszonyú drágán.

És az annyira jó lesz, hogy mostantól ők találták ki. Legalább is ezt hisszük majd.

(kép forrása: saját photoshop, neten talált képekből)

35 komment

Címkék: apple kütyü iwatch

A bejegyzés trackback címe:

https://varosember.blog.hu/api/trackback/id/tr746217771

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

[medi@slag] 2014.05.28. 09:18:22

Ha esetleg értenél hozzá, vagy legalább utánaolvasnál, akkor nem írnál akkora baromságot, hogy az "Android is bontogatta már a szárnyait" - ugyanis az iPhone után egy évvel mutatták be.

A többi amúgy ok.

joska61 2014.05.28. 09:31:38

Az Apple ebben a legnagyobb. Olyan csodálatosan adja el a túlárazott cuccait, mint a nyavaja. A sok megetetett meg nyomul érte, mintha nem lenne élet nélküle.

Tapogatott Kukorica 2014.05.28. 09:41:49

"el is bírja hitetni velünk, hogy tulajdonképpen ők találták ki eredetileg."

*veletek.

Péter Tóth 2014.05.28. 10:14:24

@[medi@slag]:

Mint írtam, "bontogatta a szárnyait". Az első Android készülék a nagyközönségnek valamikor 2008 őszén jelent meg, (iPhone 2007 nyár).
Előtte azonban már a HTC komplett telefonokat készített Linux/Android alapon. Ezek teszt készülékként bizony kikerültek forgalomba.

Azért gondolom, hogy "bontogatta a szárnyait", mert abban az időben én is teszteltem egy ilyet. (Olyan helyen dolgoztam akkor.)

Péter Tóth 2014.05.28. 10:17:07

@Tapogatott Kukorica: Nagy általánosságban. De jogos!

Egyébként velem még mindig nem, és mondom ezt úgy, hogy a magántelefonom iPhone5, a céges pedig Lumia925.

jo.munkasember 2014.05.28. 10:19:42

Az androidos kritika valoban jogos. Amugy mindennel 1et ertek. Ezert nem veszek elvbol soha apple termeket. 2 dolgot azonban nem lehet elvitatni, amit qrva jol csinalnak. Az apple termekek a megjelneskor olyat tudnak amit a tobbi nem: mukodnek. Az androidos telefonok kb 1 eve kezdtek el megszorongatni az applet.

A masik a zsenialis brand menagement. Kultusz epites. A hulye picsanak meg penz sincs a kartyajan de ifonja van... mert anelkul senki lenne. Ezt elerni max a bmw tudta, aki az emblemaval kepes volt meg 1 kupe terepjarot is eladni. Sot vittek mint a cukrot.

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2014.05.28. 10:33:41

persze, hiszen kinek kell egy ócska túlárazott termék az Apple-től, mint pl. az Apple Macbook, főleg $2000-ért?

hisz lehet találni olyan i3-s processzorral laptopot $250 dollártól is... jah, hogy 1 GB memória van benne, jah, hogynem SSD van benne, jah, hogy az nem i7... akkor bővítsük, jah, 8GB memória, 512 SSD meg egy jó i7-es, és... jaj, de máris $2000 dollárnál járunk, bármelyik más gyártónál.

és akkor az aksi még mindig nem bír 12 órát? mééér nem? és a kijelző még mindig nem retina? mééér nem? jah, hogy még ebben nincsenek intergrált kényelmi háttárszolgáltatások, mint a personal hot-spot, a find-me, iMessage, vagy a zökkenőmentes intergráció termékcsalád között?

most komolyan az Apple lenne a drága? de pontosan miért is?

Jozeph Pelikahn 2014.05.28. 10:50:53

Az Apple termékeken van 10-20% felár, cserébe működnek.

jo.munkasember 2014.05.28. 11:33:25

@holex: www.olcso.hu/szamitogep/notebook_laptop/Dell_Inspiron_3537_notebook_i7_1_8_1000GB_8GB_-arak_1577126141.html

Minden benne van amit felsoroltal es 1000 usd alatt van. Lehet vitazni sok minden de azon folosleges, hogy az apple tul van arazva.

nrGia 2014.05.28. 11:44:23

Jozeph Pelikahn:
Azert az hogy mukodnek kicsit tag.
A 17"es mbp-ban 3x kellett cserelnem akkumlatort cellahiba miatt es 2x esett le a gpu az alaplaprol. Ami mondjuk egy kozel 1 misis gepnel kicsit kellemetlen.

Patrick Bateman 2014.05.28. 12:05:28

@jo.munkasember: Az Apple termékeire általában az a jellemző, hogy megjelenésükkor jó az ár/érték arányuk, időről időre akár olyan feature-t is fel tudnak mutatni, amit az adott pillanatban a versenytársak egyáltalán nem (ld. iPhone 64 bit SOC), vagy újabban sok Intel CPU náluk jelenik meg először. Aztán a termékciklus előrehaladtával (mivel ritkán frissítenek, és gyakorlatilag soha sincs leárazás, a boltok polcseprő akciót leszámítva) folyamatosan válnak relatíve egyre drágábbá, ahogy a konkurencia beéri őket, cserébe viszont jó a relatív értékállóságuk a használtpiacon. Egyszóval sommásan nem lehet kijelenteni, hogy túlárazottak lennének.

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2014.05.28. 12:34:03

@jo.munkasember: én kérek bocsánatot, de az általad linkelt laptop fényévekre van egy Apple MacBook-tól.

korrektül linkelek Neked egy olyat, ami nem csak messziről nekifutva tűnik hasonlónak, hanem mondjuk hozza a hardware specifikációt. természetesen az általad linkelt gép nem rossz önmagában, de messze alacsonyabb minőségi kategória, és teljesen abszurd a kettőt egy ligába tenni.

ime egy hasonló specifkáció, ami közes-s-távol már egy kategória egy Apple MacBook-kal: configure.us.dell.com/dellstore/config.aspx?oc=cump3800w7p8d&model_id=precision-m3800-workstation&c=us&l=en&s=bsd&cs=04, és az ára is most akciós épp $1850 korül van (az RRP $2650 körül mozog).

biztos érted már a lényeget, hogy miért nincs az Apple túlárazva egyáltalán, sőt, kifejezetten olcsó a saját minőségi kategóriájában.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2014.05.28. 12:54:06

@Péter Tóth: Az a baj, hogy ez az "előtte" nem az iPhone előtt volt. A Symbian többnyire nem volt okostelefon kategória.

Ellenben olyan termékeket kihagysz, mint:
1. IBM Simon (első okostelefon).
2. Nokia 9000 (teljes értékű számítógéppel)
3. Teljes Windows Mobile platform, annak a smartphone kiadásával
4. Teljes BlackBerry platform, az üzleti okostelefon portfóliójával, trendiségével együtt.

Innen pedig alapvetően más a történet hangzása, ugyanis az okostelefon az okostelefon egy üzletileg sikeres termék volt. De az üzleti célú és ezzel együtt nem egyszer nagyon drága termék mellé az Apple letett egy fogyasztóknak szánt olcsóbb tömegtermék verziót.

Az iPod trükkje nem az volt, hogy MP3 lejátszó. Hanem az, hogy az MP3 lejátszó, a "hordozható merevlemez" / pen drive funkciókat egyetlen designos eszközben egyesítette.

Csupa olyan termék amit egy karizmatikus véleményformáló maga is használna, így az átlagembernek megfelelő.

Nem "izzadtságszagú" dolog, hogy majd a wearable lesz a trend.

eßemfaßom még áll 2014.05.28. 16:01:59

Szerző, te gyönyörűen leirtad hogyan működik egy konzumidióta.

eßemfaßom még áll 2014.05.28. 16:14:19

@Válasszunk: "A Symbian többnyire nem volt okostelefon kategória."

Ne viccejjé mán, az okostelefonnak nem az a definiciója, hogy az apple vagy ms fejlesztette, hanem az, hogy programokat lehet rá telepíteni. Namost a symbianra már akkor programokat telepitett már az átlagember is amikor még SJ azon elmélkedett álmatlan éjszakáin, hogy most akkor kitaláljon leketekitett sarkú érintőkijelzős telefont vagy ne, és kiadásakor az iphone-ra nem lehetett progamot telepíteni, másfél évvel a bemutatása után, 2008 közepén kapta meg azt a frissitést amitöl már okosnak nevezhető.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2014.05.28. 16:58:42

@holex: A minőségi kategóriával vigyázzunk, mert hamar kiderül, hogy nem egészen úgy van. Ugyanis pl a termékvonalon belüli integráció lényegesen gyengébb az Apple háza táján, mint a Microsoft háza táján. Igaz, az Apple termékpalettája kevésbé széles.

Természetes. Macbookra is lehet Windows-t tenni. De mondjuk egy Lenovo Y50 Touch-ra is... Igen i7, igen erős VGA. SSD ha nem elég a hibrid megoldás venni kell bele, de még akkor is olcsóbb és van plusz szolgáltatása...

@eßemfaßom még áll: Elhiszem, hogy személyeskedni, beszólni tudsz, gondolkodni nem, és ezért kell a másik szájába adni dolgokat (ki fejlesztette) mert az ilyen elvtelen viselkedéshez szoktál, de kérlek kímélj meg a hasonló viselkedésedtől.

Senki sem mondta, hogy az okostelefon ettől okostelefon. Akkor például a BlackBerry sem lenne az.

"Smartphone

A category of mobile device that provides advanced capabilities beyond a typical mobile phone. Smartphones run complete operating system (OS) software that provides a standardized interface and platform for application developers."

Mitől lesz teljes az az operációs rendszer? Mi az ami nem volt igaz Symbianos telefonok többségénél (sok újabbnál már igen, de azok későn jöttek)? Egy teljes operációs rendszer a hardware minden eleméhez hozzáférést nyújt, és több program (pl. DOS alatt is voltak rezidens programok) által használt erőforrások szabályozását kezeli.

A legtöbb telefonon ugyan volt Symbian futtató környezet (vagy korábban J2ME), de a telefon sok funkciója ettől független, az OS és a telepített programok számára láthatatlan funkció volt. Mert nem driver + API + software készült, hanem az adott feature-t "hard coded" megoldással támogató telefon.

És ez a feature irányultság határozza meg a feature phone-t. Ezért nem a hardware specifikációk, az OS verzió volt az adott... Hanem jelezték az adott telefon pl. tud-e oplogót, tud-e MMS-t.

Az MMS alapja a GPRS volt. De mivel sok funkció hard coded feature volt, és nem egy teljes OS felügyelte a telefon egészét, ezért nem lehetett azt mondani "erre a symbianos telefonra utólag megy egy MMS funkció". Az egyszerűbb alkalmazások futtatása az erőforrások megosztása (ezt már valamennyire a DOS is tudta, lásd rezidens programok és memória kezelés) és az alkalmazások közötti adatcsere (DOS alatt rezidens programmal megszakításon keresztül kommunikáltál) helyett egy-egy programhoz adott futtatási környezetet.

Ezek a telefonok klasszikusan konkrét featuresetről szóltak, ahol adott egyszerű programok futtatása egy ilyen feature volt. És ezek a featurek tettek különbséget két telefon között, nem mondjuk a RAM, s SOC, vagy a GSM chipset. Ezért is volt sok dologra külön hard coded szolgáltatás bennük, a teljes oprendszeren futó alkalmazások helyett. Természetesen egy teljes operációs rendszer más apróságokkal is foglalkozik. Így csak a szükséges, és nem az elégséges feltételekről van szó.

A Smartphone másik definíciója pedig, hogy a klasszikus feature phone-khez képest fejlettebb számítástechnikai lehetőségekkel rendelkezik. A programok futtatása a J2ME alatt is adott volt, és az bőven csak egy feature a featurephone listáján. Itt a symbianos megoldások azon buknak el, hogy ők a feature phone definícióján is belül vannak, és az abba beleférő eszközöknél (önmaguknál) nem tudnak többet.

Érdekes azt a számba adni hogy MS vagy Apple fejlesztette amikor benne volt az IBM Simon...
A Nokia 9000... A BlackBerry...

Ezek a fejlettebb lehetőségeket tudták, és tudomásom szerint a teljes oprendszer és az arra épülő együttműködő alkalmazások rendszerekénti felépítés is adott volt. Lőn csoda, egyik sem MS vagy Apple. Azaz ahhoz, hogy sértő módon beszóljál olyat adtál a számba ami nagyon más, mint amit mondtam.

Mellesleg a sértő bunkó behányásod eleve olyan definícióból indul ki, amit sem a piac, sem más nem úgy használ. Nem véletlenül.

Részben a J2ME mint klasszikus Featurephone kellék, részben a "böngészőben futó programok, amiket könyvjelzőként telepítesz, vagy offline példányt mentesz belőlük" kérdése, részben sok más dolog miatt.

Másfelől a smartphone szegmens másik definíciója miatt. A smartphone trükkje pont az, hogy a gyártónak nem kell egy csomó feature-t implementálni, elég a gyártónak az eszközt megtanítani. Így pl. a fejlesztési költségek alacsonyabbak, a gyártási költség adott áru terméknél magasabb lehet, ez befolyásolja az ár / érték arányt, de ehhez adott fejlettségű hardware kell. A Symbianos telefonok abban a korban ezt sem tudták. Ezért volt pl. a csengőhang kezelés is a telefonhoz kötött feature, nem egy általánosan elérhető (és software fejlesztéssel sok telefonra fejleszthető) OS szolgáltatás.

Nem véletlen az, hogy a definíció vagy az OS teljes volta, vagy a feature phoneknél fejlettebb lehetőségek felől közelít. És figyeld meg az utóbbi, 3. definíció mutatja meg, hogy miért tudott a Smartphone irány az olcsóbb telefonok között is elterjedni.

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2014.05.28. 17:05:46

@eßemfaßom még áll: mikor volt az, hogy lehetett a Symbianra porgramokat telepíteni az OVI-ból? mert az oké, hogy az OVI 2006-ban megnyitott, de ott folymatosan akkora pangás volt végig, hogy azt inkább csak látszatáruháznak lehetett nevezni. egy koncepció csontváza volt, amiről sose tudjuk már meg, hogy működött volna-e vagy sem, mert igazi terhelésnek se fejlesztői, se felhasználói oldalról nem volt kitéve soha. de tény, hogy volt egy üres OVI store valaha, és ezzel senki nem vitatkozhat.

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2014.05.28. 17:28:26

@Válasszunk: a Microsoft termékein sajnos meg is látszik a széles termékintergárció nyoma. az Apple sokkal inkább egy szűkebb vonalat fed le, és azt sokkal profibban is csinálja bárkinél, mivel a hardvert is ő adja.

de összefoglalva, azok a gyártók, akik ugyanazt a minőségű alkaltrészeket pakolják bele a termékeikbe nem tudnak relevánsan olcsóbban kijönni egyáltalán. gyengébb minőségű alkatrászekkel, vagy nem ingerált alkatrészek esetén (GPS, wifi hotpot), természetes hogy olcsóbbbra jönnek ki. ez nem is vita tárgya.

de legyünk őszinték, ha valaki ma vesz egy laptopot akkor pl. nem 2-3 óra akkumulátoridőt vár el, különösen nem, ha valami izomgépet vesz, és néhány százezret eleve rákölt. és itt jön be az Apple politikája, hogy ő azt mondja, hogy "ha már költesz a gépre, akkor mindenben csúcskategóriát pakolunk bele neked. drágágbb lesz ugyan, de nem lesz rosszizű a szád 5 év múlva se", vagy más oldalról megközelítve, hogy "az ügyfél nem olyan gazdag, hogy megengedhesse magának az olcsót". megszöntetik ők a terméktámogatást, és rákényszeríti az ember újat venni, de ez nem is roható fel senkinek, mert mindeki ezt csinálja.

általánosságban ezzel csak az vitatkozik, aki életében sose számolt utána, hogy a sok kicsit az mindig több mint az egy nagy. napjaink élő példája, lásd mennyi idióta költ százszor $0.99-et in-app-purchase-re, de ugyanakkor húzza a száját, ha $3.99-et kell fizetni egyben. ez működik nagyban is, mikor 2 évenete kell cserélni a laptopot mert "lassú" meg "akadozik". személy szerint nekem a fehér MacBook-om 7 éves és ma is hasít mint a villám, azért vettem csak újat, mert azon szérián pl. a legújabb OSX10.9 már nem támogatott, de semmi nem indokolta volna egyébként még a cseréjét.

mutass nekem egy 7 éves Lenovot, amit futtaja a pl. a Windows 7-et zökkenőmentesen.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2014.05.28. 18:09:18

@holex: Mondjuk egy Thinkpad T60p 4 Giga RAMmal? Bár van ilyen a környezetemben, de nem tudom a Windows 7 alatti zökkenőmentességet tesztelni, mert Windows 8.1 van rajta.

A Wifi hotspot az nem plusz hardware, hanem az Ad Hoc networking helyett hotspotként azonosítja magát. Kihagytad az olyan extrákat az Y50 Touch kapcsán mint a touchscreen... Ami azért drágább mint a Wifivel trükközni vagy egy GPS vevő.

Ezekben a gépekben nem gyenge hardware van...

Igen: A mire az 1500as alapárhoz képest összeállítod a neked tetsző konfigot már csak mondjuk 100-200 marad az árkülönbség, de a touchscreen, stb. miatt lesznek remek extrái a gépnek. Kicsit olcsóbb lesz, kicsit többet fog tudni. A hozzá adott OS és a mögötte lévő ökoszisztéma meg sokkal többet.

Az Apple kapcsán a design nincs ingyen, a marketing büdzsé nincs ingyen... Hogy kevesebb ember finanszírozza az OS, a driverek, stb. fejlesztését nincs ingyen...

eßemfaßom meg áII 2014.05.28. 18:44:17

@holex: qevára senkit nem érdekel okostelefonság szempontjából az ovoda, a nokia 7650-en 2002-ben már tolhattad a Doomot.
www.hwsw.hu/hirek/17884/mar-nokia-7650-mobiltelefonokon-is-jatszhato-a-doom.html

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2014.05.28. 19:03:35

@eßemfaßom meg áII: barkácsolni meg lehetett barkácsolni bármilyen platformot bármikor, kellő tudással és megfelelő eszközökkel. itt most arról van szó hogy mikor jött ki a fejlesztőknek használható SDK és a felhasználóknak kényelmes store.

és itt le is zárható ez a vita, mert a Doom meg az egyéb hekkelések senkit nem érdekelnek ilyen megvilágításból, annyira szűk speciális rétegnek szólnak, hogy elhanyagolhatóan érdektelen ebből a szempontból, még teljesen igaz is.

ez egy platformot se tesz "okossá".

eßemfaßom meg áII 2014.05.28. 19:07:45

@Válasszunk: Ne röhögtesd már ki magad, a smartphne-ok a széleskürű elterjedése (legalábbis európában) a symbianos nokiákkal és uiq-s ericssonokkal indult be. Az, hogy esetleg te ma már nem találod eléggé okosnak őket az az egyéni szocproblémád.

en.wikipedia.org/wiki/Smartphone#Early_years

"Symbian was the most popular smartphone OS in Europe during the mid and late 2000s"

thenextweb.com/mobile/2011/12/06/the-history-of-the-smartphone/

"In the years that would follow, from 1996 to 2011, the Symbian OS would be the world’s leader for smartphone operating systems."

eßemfaßom meg áII 2014.05.28. 19:11:51

@holex: ja, ha szerinted a store léte definiálja az okostelefont :)))) akkor persze az iPhone ismét nem okostelefonként kezdte az életét, hiszen se store se sdk nem volt hozzá - persze minek is egy oprendszerhez amire nem lehet programot telepíteni...

eßemfaßom meg áII 2014.05.28. 19:17:37

@holex: egyébként nem tudom (ok, tudom, ezzel tudod az iphone felsőbbrendűségét biztositani magadnak) mit rugózól ezen a store dolgon, akinek volt symbianos nokiája az tudott programot is letölteni rá, az asszony anno több programot feltolt a nokiájára anno mint azóta az összes számitógépünkre-telefonunkra-tabletülnre, pedig eléggé IT analfabéta, szóval store nélkül is létezett az okostelefon-élet a nemszakértőknek is.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2014.05.28. 19:20:50

@eßemfaßom meg áII: Ismét látszik: Hazudni beszólogatni tanultál, gondolkodni olvasni nem.

Mit mondtam? Idézem: " Mi az ami nem volt igaz Symbianos telefonok többségénél (sok újabbnál már igen, de azok későn jöttek)? "

Ez nem azt jelenti, hogy ne lett volna Symbian alapon okostelefon. Sőt azt sem, hogy az okostelefonok jelentős egy népszerű hányada (de nem a többsége ) ne lehetett volna Symbianos.

Azt jelenti, hogy Symbian alapon rengeteg olyan telefon készült ami *NEM* okostelefon.

Amik viszont azok, azok cseppet sem meglepő módon a Nokia 9000 utódai. Igen az N95, az N97 is nem véletlenül 9es sorozat. És igen, ez a sorozat nem csak Symbian hanem DOS, Linux, stb. alapon is okos volt. MINDEGYIK definíció szerint.

De mondjuk a Symbian alapú megoldások többsége nem. Miért? Mert szándékosan a featureset kapcsán különbséget tettek a készülékek között és nem volt cél, hogy az legyen.

Tudod a kis 6 éves gyerekeknek megtanítják, "Minden bogár rovar, de nem minden rovar bogár". Te a két állítást szinte egyenértékűként kezeled, nem tudsz vagy nem akarsz különbséget tenni abban, mely halmazok hogy fedik át egymást.

Ellenben látványosan hazudsz és csak beszólogattál eddig.

Ha lett volna gerinced akkor amikor az első ilyen csúsztatásodra felhívták a figyelmet elnézést kérsz. De nem volt. Hanem továbbra is így folytatod. Azt hiszem ez minden fontosat elmond rólad.

eßemfaßom meg áII 2014.05.28. 19:34:24

@Válasszunk: sorold már fel lécci az iphone előtti symbianos nemokostelefonokat

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2014.05.28. 19:44:20

@Válasszunk: igen, semmi sincs ingyen, ebben egyet értek Veled. :) az extrákat illetően pedig legyünk korrektek, kukacoskodás nélkül... és.

az általad hivatkozott lenovo akkumulátora egy vicc. a kijelző pedig messze van még a retina felvontástól. a harddrive is egy hibrid (bár 1TB), és optikai meghajtó már nem is fért bele (gondolom az aksi nem bírta volna).

ezek máris olyan tételek, amik miatt "csak" $1400 (oké, akcióban csak $1150), de ezek olyan szignifikáns minőségbeli különbségek a hardverben, hogy nem vonhatod egy kalap alá a kettőt. még ha megerőszakolod akkor se.

más... a 7 éves latopra a kérdésem úgy vonatkozott, hogy pl. nekem a MacBook-on a Windows (Parallel alatt!) simán elfutattja a 2005-ös NFS Most Wanted-ot még high grafikával... így értettem a "hasít a laptop" kifejezést. nem úgy, hogy képes-e az oprendszer futni rajta egyáltalán. no, ez a gép pl, 2007-ben újjonan $999-et kóstált, enyni fizettem érte. gondolom Neked nem a ThinkPad a fejlesztői géped A Visual Studioval, csak elvan ott a sarokban, mert még működik. nekem ez a Mac volt az, és még az lenne ma is mert nem érett volna még cserére ha az Apple nem állítja le a az OSX supportot hozzá. ami szégyen, mert kafa jó kis gép lenne még ma is. :)

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2014.05.28. 19:53:37

@eßemfaßom meg áII: még mindig nem vagy teljesen képben, senki nem állította, hogy az iPhone-hoz volt SDK a fejlesztőknek a kezdetekkor, és a felhasználóknak is csak a jailbrreak meg Cydia vona jutott.

viszont a szignifikáns különbséget nem veszed észre, hogy Symbian nem volt alkalmas rá, ezért a kutya se fejlesztett rá, az iPhone-ra meg az első pillanattól olyan játékok, felhasználói (stb...) programok érkeztek a Cydia-ból, hogy mindenki törte felfelé a telóját, hogy meglegyen nekik a hozzáférés a store-hoz.

ilyes fejlesztpői lelkesedéssel a Symbian nem büszkélkedhet, és azort nem, mert messze se volt okostelefon se operációs rendszer szintjén se futtató hardware szintjén.

ebbe a vitába kár több energiát ölnöd, mivel senki se vitatja el, hogy a Szmbian nem előbb volt. csak nem volt soha az, aminek szeretnéd hinni.

eßemfaßom meg áII 2014.05.28. 20:00:46

@holex: megnéztem nagyjából mi van egy 2007es MB-ban.

Kb ugyanaz mint az asszony FuSi Esprimojában (ez most volt 5 éves) és röhögött rajta a w7 is, most már w8.1-el használja.

eßemfaßom meg áII 2014.05.28. 20:08:04

@holex: hát ha ez a hit kell a nyugodt világképedhez, akkor élj ebben, nekem pont tökmindegy.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2014.05.28. 20:41:54

@holex: Azért ne feledd mondjuk a Nokia 9110 ami egy 486os PC volt, DOS-on futott egy GEOS 4.0 shell bizony igen széles software választékkal rendelkezett. A 9210 viszont már Symbian alapon tudta az okostelefon összes definícióját. Az E90 és társai szintén.

Beszélsz az OVI Store-ról. Elérhető store és sok alkalmazás akkor is volt, amikor ezt emelt díjas SMSsel rendelted meg, és WAPról töltötted le apró játék. Ehhez egy J2ME is kellett.

Éppen ezért a programok futtatása nem tesz semmit Smartphone-ná. A Doom sem. Ma is fut butatelefonon sokminden.

A Symbian alapvetően egy okostelefonokra szánt platform. Van aki azt fogja mondani "mind okostelefon", de a többség semmivel sem tud többet, vagy mást mint a J2ME alapú butatelefonok. Így nem felelnek meg a definíciónak.

De nézz meg egymás után 3 Nokia-t, jó?
Az egyik 640*200as képernyő, normálisan látod a weblapokat, flash is megy, üzleti alkalmazások eleve vannak rajta, de szabadon letölthetsz rá másokat. Akár többet is. Belemegy egy akkor nagynak számító 2Gb-os memóriakártya, és a 64 mega RAM sem számít rossznak ekkoriban. Nem mondanád ma sem kicsinek a 4,5 colos képernyőt... (Ha jól emlékszem talán érintőképernyős is...)

Irodai formátumokat tud, vállalati hálózatra felmegy, céges levelezéssel tökéletesen kompatibilis.

A másik kapcsán a képernyő a felbontás is jóval kisebb, a méret is... Mondjuk 171*208as felbontás. Ha belegondolsz ezen nem sokra mennél Excel táblázattal, Word dokumentummal, de webre sem jó. A WAPot, az egyszerű letölthető játékokat, mini alkalmazásokat pedig pont úgy tudja mint a 3. eset. De a tulajdonos közli "ez is symbian, ezen is okostelefonos oprendszer van, szarjuk le, hogy ahhoz többet kellene tudni az átlagnál, mondjuk azt ez ugyanolyan mint a másik. A 4 mega RAMon a telefonkönyv, a csengőhang, a multimédiás tartalom is osztozik. Azaz érdemi tartalomra és telepítésre nem elég.

J2MEs alkalmazások persze, mint az összes korábbi telefonon, ezen is futnak, és a JAVAban akár pár látványos játékot is össze lehet hozni. De ezt még nem használnád semmi komolyabb számítási munkára. De az érdemi szabadságot, lehetőséget nem kínáló telefont, aminél a megszokott featurek egy részénél azért már Yes van sokáig lehet használni.

A tulaj meg közli "há ezen is ugyanaz az okostelefonos oprendszer van mint a másikon, igaz kicsit más UIvel, APIkal, kicsit butább... de" és megmagyarázza, hogy szerinte ez ettől okostelefon.

A harmadik... Alap fapados Series 30as Nokia, amit szinte csak a belépőszintre használnak, már a középkategória is minimum Series 40. De az olcsó, "eldobható" telefonon megy ugyanaz a J2ME-s játék ami az előzőre felfért még Pistikének. Igaz, hogy butább, mint a 3 generációval előtti egyszerű telefonok, és JAVA már azonos is volt, de Pistike szerint ettől okostelefon.

Ugye nem nehéz eldönteni melyikre igaz az olyan fejlett számítástechnikai lehetőségek kínálata ami a kor egyszerű telefonjaiban nem elérhetőek...

dukeekud 2014.05.28. 20:46:12

"Amint kijön az iWatch, mindenki azt akarja majd."

Ja persze, az agyatlan konzumidiotak biztos.

Akkor sem vennek gagyi applet, ha ok volnanak az egyetlen gyartoceg a vilagon.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2014.05.28. 21:05:45

@holex: Én most egy Y szériás Idapad-et nyúzok. Szerintem ott az Y50 Touchból az olcsóbbat nézted, de valóban a felbontás "csak" a szabványos Full HD. Nem véletlenül. Az SSD kapcsán jeleztem a bővítés ára megdobja a gép árát.

Az aksi bizony az más Y szériásban is bírja, ebben sem nevezném viccnek. Mondjuk egy pár órás utat gond nélkül végigbír. Ezért pont ez a kategória került elő a keresésnél.

Az optikai meghajtó még mindig filléres tétel lenne. De a touchscreen-t még mindig nem számolod.

Ellenben van egy téves feltételezésed. Miszerint az aksi a szűk keresztmetszet. Nem az. A szűk keresztmetszet az, hogy nem fér el. Létezik ugyanis egy Ultrabay nevű koncepció, ami azt jelenti a gép egyik oldalán van egy szép hely ahova speciális eszközöket lehet betenni.

A gamer meg aki steamről szedi a játékot nem optikai meghajtót tuszkol oda... Hanem, ha már a rendszer fel van készítve az SLIre, akkor 2. VGA-t.

Egy 2005ös játékot, egy 2006os, 2007es gép bizony gond nélkül futtat akár 8.1es Windows alatt. De nem ezért nem ez a fő gép, hanem egy egyszerű oknál fogva. Még nem láttam olyan gépet amit a Carrara ne használt volna ki... Ha pedig azt minimum hobbi szinten használom, akkor számít az, hogy meddig gondolkodik egy Renderelésen. Így az i7 kötelező előrelépés volt.

Az előző, már i7-es gépem meg sajnos összetört. Hiába tudsz te megállni a keresztbe forduló kamion előtt, ha a mögötted jövők nem tudnak megállni és tömegbaleset részese leszel. Én mondjuk eleve csak utas voltam.

Hajdú Peter 2014.05.28. 21:24:08

Kivancsi volnek, hogy az apple telefonoknal, sikerult mar megoldani a sima usb csatlakozast ?
Ahogy tudom 2-3 eve, az hogy radugom, es pendrivekent latszodjon, megoldhatatlan feladat volt az apple szamara. Csak valamilyen bonyolult elofizeteses halozati konstrukcioban lehetett ra adatokat masolni. Kesz csoda, hogy nem kellett szervizbe vinni a fajl masolashoz.
süti beállítások módosítása